Kóbor György
„Őszintén gratulálok az ESzK-s fiatalok munkájához, lendületéhez!
A hazai energiaszektor kulcsszereplőjeként rendkívül hálásak vagyunk, hogy az iparág iránti elhivatottságot korán elültetik a hallgatókban. Sőt, tanrend feletti, magas színvonalú szakmai programok megszervezésével, önképzési lehetőségek biztosításával egy erős, széleskörű és nem utolsó sorban naprakész tudásbázist is adnak számukra. Példamutató az a tudatosság, ahogy a fiatalok mindezt saját és hallgatótársaik érdekében szervezik. Lelkesedésüknek és nem utolsó sorban eredményeiknek hála újabb és újabb generációkat oltanak be az energetika szeretetével.
Mindemellett aktuális és változatos témaválasztásaiknak köszönhetően nyilvános rendezvényeik az ESzK körein kívül is népszerűek, releváns kérdésfelvetéseik a szakma öregjeit is gyakran elgondolkodtatják.
Végül fontos kiemelnem, hogy a szakkollégium köre mennyire fontos forrást jelent számunkra utánpótlás tekintetében. Több kiváló munkatársam még aktív szakkollégista időszakában gyakornokként került az MVM-be, és alaposságuknak, terhelhetőségüknek, rugalmasságuknak, fejlődési vágyuknak köszönhetően változatos témákban bevethető, holisztikus látókörű, nagyszerű csapattagokká váltak. Úgyhogy csak így tovább – számítunk az ESzK-ra a jövőben is!”