„Az Energetikai Szakkollégium munkáját nagyon fontosnak és hasznosnak tekintjük, mert megalapozza az ágazat számára a megfelelően képzett, energetikai kérdéseket közelebbről és gyakorlatban ismerő szakember-utánpótlást. Ebből kiindulva az Első Magyar Földgáz-és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft. (EMFESZ) is nemcsak elvi síkon, de anyagilag is támogatja a kollégiumi rendezvényeket, részt is vesz egy-egy előadáson, üzemlátogatáson.
Örömmel vettünk azon lehetőséget, hogy a készülő Kelet-Magyarországi erőműprojektünket is a Szakkollégium keretében mutassuk be a szakmai közvéleménynek. Külön öröm, hogy erre a rendezvényre a jövendő mérnökök mellett nagy számban jöttek el az ősz hajú szakik is, akik profi kérdés-felvetésekkel és észrevételekkel továbbgondolkodásra serkentették a projektcsapat tagjait. Ez azt mutatja, hogy a Szakkollégium immár túllépte eredeti céljait és nélkülözhetetlen szakmai fórummá nőtte ki magát.
Az idén már másodszor érkeznek cégünkhöz nyári gyakorlatra a kollégium tagjai. Tavalyi tapasztalat meggyőzött minket, hogy az egy-két hónap haszna kölcsönös, mert ezáltal mi is lehetőséget kapunk, hogy a fiatal szakemberek közül kiválasszuk a folyamatosan bővülő EMFESZ-team jövendő tagjait.
Befejezésül hadd kívánjak az Energetikai Szakkollégiumnak sok újabb sikeres évet, tagjainak pedig nagy szakmai jövőt és személyes boldogságot!"