Pártoló tag
Előadó: Az ESZK tagjai
Időpont: 2017. április 27. 18:00
Helyszín: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Q épület BF12-es és BF15-ös terem 1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 2.
Immár hagyományaihoz híven ebben az évben is megszervezi Tehetséges hallgatók az energetikában című előadásestjét az Energetikai Szakkollégium. A szakmai előrelépés szempontjából nagyon fontos az egyetem alatt megszerzett általános tudás kiegészítése, egy adott szakterület mélyebb ismeretével. A kutatáshoz, tudományos munkához lehetőséget nyújt egy TDK dolgozat kidolgozása, illetve szakdolgozat, diplomamunka elkészítése. Az Energetikai Szakkollégium tagjai évek óta kiemelkedően teljesítenek a tudományos területen végzett munkában, melyet jól mutat, hogy többen számos országos elismerést vívtak ki munkájukkal.
Azzal a céllal hoztuk létre ezt a rendezvényt, hogy lehetőséget adjon az érdeklődő közönségnek, hogy megismerje a szakkollégisták kutatási eredményeit, miközben ők maguk újabb tapasztalatokkal gazdagodnak az előadások bemutatásával. Az est folyamán a résztvevőknek alkalma nyílik a tudományos munkákkal kapcsolatos kérdéseik megvitatására is.
Az esemény keretein belül lebonyolításra kerül két előadás- és egy poszterszekció. Amennyiben szeretné közelebbről megismerni az Energetikai Szakkollégium tagjainak szakmai munkáját, szeretettel várjuk rendezvényünkön!
Program:
Időpont | Esemény | Helyszín | |
18:00-18:10 | Megnyitó, köszöntők | QBF12 | |
18:10-19:10 | Szekció 1. - Előadások | QBF12 | |
19:10-19:40 | Kávészünet és poszter szekció | QBF15 | |
19:40-20:40 | Szekció 2. - Előadások | QBF12 | |
20:40 | Programzárás | QBF12 |
Előadások:
SZEKCIÓ 1.
Putti Krisztián, Tóth Zsófia: A Hinkley Point C atomerőmű gazdasági vizsgálata a rendelkezésre álló adatok alapján - előadás
Cseh Ábel Imre: SPN detektor súlyfüggvényének számítása MCNP kóddal
Katona Adrienn: A szuperkritikus metán hőtani anomáliáinak vizsgálata - előadás
Somorai Anna: Hőszivattyúk alkalmazhatósága a távhőtermelésben - előadás
POSZTER SZEKCIÓ
Cseh Ábel Imre: MCNP modell fejlesztése BN-800 reaktor típus alapján - poszter
Csondor Bálint: Napelemek hatása a kisfeszültségű hálózatra - poszter
Hadar Ádám: Fogyasztói befolyásolási módszerek, és azok alkalmazásai - poszter
Kovács Zsófia: Az elektromos hajtású személyautók elterjedése Magyarországon - poszter
Mihók Anna: Passzív elemek szerepe az épületfelújításoknál - poszter
Pintér László: A villamosenergia-piac és gázpiac működése - poszter
Pintér Tamás: Az állam szabályzói hatása a villamosenergia-mixre, a kapacitás mechanizmus bevezetésének lehetőségei Magyarországon - poszter
Romero Adriana, Rácz Levente: Kén-hexafluorid (SF6) gáz csökkentése és alternatívái a gázszigetelésű villamos alállomásokban - poszter
Szathmári Gábor: Hálózati energiatárolás elektromos autók bevonásával - poszter
Táczi István: A teljesítményelektronikai átalakítókon keresztül a hálózatra csatlakozó termelőegységek rendszerstabilitásra gyakorolt hatása - poszter
Tomasics Sára: Az időjárási hatások figyelembevétele a villamosenergia-rendszerben - poszter
Tóth Zsófia: Nem 1/v-s hatáskeresztmetszetű atommagok vizsgálata hidegneutron-nyalábos mérésekben - poszter
Veres Dániel: Szigetelőolajban kialakuló jelenségek modellezése és mérése - poszter
SZEKCIÓ 2.
Irinyi Dorián: Eszközgazdálkodási módszerek elemzése - előadás
Halász Ágnes: Irodai ICT eszközök energiafelhasználása nanogridben - előadás
Kerekes Rudolf: Megújuló Energia Park fogyasztóinak vezérlése - előadás
Kertész Dávid: Megújuló energiaforrások rendszerre gyakorolt hatásainak vizsgálata optimális teljesítményáramlás-számítással - előadás
Az előadás meghívója itt érhető el.