Rólunk írták


Az alábbiakban a Szakkollégium tevékenységéről, szerepéről, eredményeiről az elmúlt tíz évben elhangzott gondolatok és gratulációk közül válogattunk. Ezúton köszönjük támogatóinknak a dicsérő szavakat.
 
    „Örömmel tettem eleget - súlyos ízületi gyulladásom ellenére- a felkérésnek, mivel a BME egyetemi ifjúságban látom hazánk reális, pártpolitika-mentes távlati energetikai terveit megvalósító erőt. Köszönöm a szervezőknek, hogy kb. 120 fő hallgatta meg nagy figyelemmel az előadást. Külön örömömre szolgált, hogy a nyilvános előadáson az ESZK tagokon kívül több idősebb kolléga is részt vett.
Ennek bázisa A MAGYAR VILLAMOSENERGIA-IPAR TÖRTÉNETE című könyvem, illetve annak DVD film melléklete volt, amelynek szövegét az iparág 100. éves jubileumára írtam. Ajánlom a könyvemet az összes Energetikai szakkollégiumi tagnak, hogy tanulmányozza az iparág történetét és hasznosítsa az abból levonható tanulságokat hazánk reális, távlati energetikai terveinek készítésénél és megvalósításánál."
  Kerényi A. Ödön,
állami díjas, Rubin diplomás villamos-gépészmérnök,
az MVM Zrt. nyugdíjas vezérigazgató-helyettesének véleménye az általa tartott előadás után

     

 

 

 

  „Az Energetikai Szakkollégiummal egy olyan, lelkes fiatalemberekből álló, az önképzést célul kitűző kis műhelyt ismertem meg, ahol a fakultatív, kimondottan a személyes érdeklődésen alapuló, ismeretszerző tevékenység kiválóan fejlesztheti azt a speciális szakismeretet, amely a mára már rendkívül széles műszaki és gazdasági ismereteket oktató egyetemi alapképzésből - már csak az idő hiánya miatt is - talán háttérbe szorul.
Az én, több mint 25 éve diplomát szerzett korosztályom még egy olyan képzésben vett részt a BME falai között, ahol az 1. és 2. évben az alaptantárgyak elsajátítása történt, majd ezután specializálódott a 3. - 5. évfolyamok oktatási anyaga, azaz 3 éven keresztül egy szakterületre koncentrált tematikát hallgattunk. Így az egyetemről kikerülő frissdiplomások, noha csak egy-egy szakterületre kifejlesztett, de azonnal felhasználható ismereteket szereztek.
Magyarország ipara azonban átstruktúrálódott azóta, a mérnökökkel szembeni igény a műszaki ismereteken túl a megfelelő felkészültség informatikai és gazdasági területeken is - így az oktatási rendszer kompromisszumra kényszerül a szak-specifikus és az informatikai/gazdasági ismereteket adó oktatási csomagok közötti egyensúly fenntartása érdekében.
A talán legjelentősebb hazai energetikai vállalkozó cégként ismert GEA EGI ZRt vezetőjeként csak üdvözölni tudom az Energetikai Szakkollégium lelkes tevékenységét, és lehetőségeinkhez mérten támogatom azt."
  Balogh András
elnök-vezérigazgató
GEA EGI Energiagazdálkodási Zrt.
     

 

 

   

„Megalakulásától kezdve figyelemmel kisérem az Energetikai Szakkollégium tevékenységét és fejlődését. Öröm látni, hogy a fiatal szakemberek, egyetemi hallgatók saját kezükbe veszik a jövőjükre való felkészülést és okosan élnek az egyetem és a jó
közösség adta lehetőségekkel.
Az ABB vezetői, munkatársai rendszeresen tájékoztatást kapnak a Szakkollégium által szervezett programokról és klubnapokról, valamint a hallgatók napi tevékenységéről. Külön dicséretes, hogy a Szakkollégium fiataljai az iparban dolgozó és az egyetemen oktató szakemberekkel együttműködve igyekeznek a szigorúan vett tananyagon túl széleskörű ismereteket szerezni az energiaiparban végbemenő folyamatokról és szakmájuk gyakorlati alkalmazásáról.
Tagjai részt vesznek a szakmai egyesületek pl. MEE, ETE, MET stb. munkájában és az adott egyesületek konferenciáin előadásaikkal bizonyítják szakmai felkészültségüket.
2007. évi saját rendezvényeik közül kiemelkedően sikeres volt a Nemzetközi Ifjúsági Konferencia , melyen igen nagy számú résztvevő magas színvonalú, érdekes előadásokat hallgathatott. Mind a szakmai színvonal, mind a rendezés a fiatalok igen komoly felkészültségéről tanúskodott.
Az energiaipar területén működő cégekkel kialakított jó kapcsolatuk része, hogy a Szakkollégium tagjainak lehetőséget szereznek különböző cégeknél való szakmai gyakorlat végzésére, melynek során a cégeknek módjuk van a tehetséges és ambiciózus fiatal munkatársak megtalálására, kiválasztására.
Az ilyen kölcsönös előnyök és a hazai energiaipar jövőjéért való közös munka az ABB Kft. számára is fontossá tette és a jövőben is azzá teszi a Szakkollégiummal való együttműködést."

  Balázs Péter
ABB Key Account Manager
     

 

 

    „Az Energetikai Szakkollégium munkáját nagyon fontosnak és hasznosnak tekintjük, mert megalapozza az ágazat számára a megfelelően képzett, energetikai kérdéseket közelebbről és gyakorlatban ismerő szakember-utánpótlást. Ebből kiindulva az Első Magyar Földgáz-és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft. (EMFESZ) is nemcsak elvi síkon, de anyagilag is támogatja a kollégiumi rendezvényeket, részt is vesz egy-egy előadáson, üzemlátogatáson.

Örömmel vettünk azon lehetőséget, hogy a készülő Kelet-Magyarországi erőműprojektünket is a Szakkollégium keretében mutassuk be a szakmai közvéleménynek. Külön öröm, hogy erre a rendezvényre a jövendő mérnökök mellett nagy számban jöttek el az ősz hajú szakik is, akik profi kérdés-felvetésekkel és észrevételekkel továbbgondolkodásra serkentették a projektcsapat tagjait. Ez azt mutatja, hogy a Szakkollégium immár túllépte eredeti céljait és nélkülözhetetlen szakmai fórummá nőtte ki magát.
Az idén már másodszor érkeznek cégünkhöz nyári gyakorlatra a kollégium tagjai. Tavalyi tapasztalat meggyőzött minket, hogy az egy-két hónap haszna kölcsönös, mert ezáltal mi is lehetőséget kapunk, hogy a fiatal szakemberek közül kiválasszuk a folyamatosan bővülő EMFESZ-team jövendő tagjait.
Befejezésül hadd kívánjak az Energetikai Szakkollégiumnak sok újabb sikeres évet, tagjainak pedig nagy szakmai jövőt és személyes boldogságot!"

  Dr. Sesztakov Borisz
kommunikációs és külkapcsolati vezető
EMFESZ Kft.

   

 

 

    „Az MVM ERBE Zrt és az Energetikai Szakkollégium közös múltja 2004-ig nyúlik vissza. Az ESZK célkitűzéseivel szimpatizálva társaságunk a kezdetektől segíti az ESZK működését, amely kapcsolat később tovább mélyült az ESZK és az ETE ERBE csoport által szervezett rendezvényekkel (szakmai előadások, üzemlátogatások).
Az ESZK programjai remek ismeretanyagot nyújtanak az érdeklődők számára, hozzájárulva ezzel az energetika népszerűsítéséhez és a szakmai utánpótlás neveléshez. Ez utóbbival kapcsolatban és társaságunk munkaerő szükségletének hosszú távú elképzeléseivel összhangban lehetőséget biztosítunk az energetika iránt elkötelezett egyetemi hallgatók nyári szakmai gyakorlatának végzésére, ill. diplomamunkájuk elkészítésében, amely lehetőséggel több ESZK tag is élt az elmúlt években.
Évente egy alkalommal a Szakkollégium választott képviselőivel közösen értékeljük az ESZK-val kötött együttműködési szerződésben vállaltak kölcsönös teljesítését ill. egyeztetjük az elkövetkező évre szóló további együttműködési lehetőségeket. A személyes találkozók, ill. az ESZK által évente megküldött Beszámoló is igazolja, hogy a Szakkollégiumi fiatalok lelkiismeretesen látják el választott funkciójukat és továbbra is biztosított az egyetemi fiatalok sokrétű képzése, az elméleti tudás és a gyakorlati tapasztalat egyre szorosabb kapcsolatának kialakítása."

  MVM ERBE Zrt.
     



    "A MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. esetében a hosszú távú tervezés és a felelősségteljes gondolkodás magától értetődik, így a társadalmi szerepvállalásához is igyekezett olyan együttműködőt találni, amely a szakmai és tudományos területeken folyamatosan és aktívan segíti a fiatal tehetségeket. A hazánkban működő közel ötven szakkollégium közül az Energetikai Szakkollégium
műhelyében már kezdettől fontos szerepet játszott a szakmai tapasztalatokkal ötvözött ismeretek terjesztése. Példamutató tevékenysége megkönnyítette az energetika iránt érdeklődők közti információk áramlását, a tananyagon túli tudás bővítését. Az Energetikai Szakkollégium a villamosenergia-ipar számára fontos kapcsolattartási lehetőséget kínál a szakirányú felsőfokú magyar képzésben részt vevő diákokkal - és viszont. Szakmai rendezvényeiken a villamosenergia-ipar valamennyi fontos résztvevőjét megszólaltatják, időszerű és fontos kérdésekkel foglalkoznak, szakmai látogatásaik jól egészítik ki és támogatják az egyetemi képzést az iparág műszaki eredményeinek bemutatásával. Rendezvényeik és szakmai látogatásaik aktualitását jól mutatja, hogy azok résztvevői az egyetemi ifjúságon kívül az iparági aktív és nyugdíjas dolgozók teljes életkor-spektrumát lefedik.
Villamosmérnöki Tagozata érdekérvényesítő munkája a MAVIR utánpótlási programjával kölcsönös viszonyban áll. Az üzemlátogatások, szakmai előadások elősegítik, hogy a szakkollégium tagjai rálátást kapjanak cégünk specifikus voltára, a szakma kihívásaira, szépségére és életre szóló érzelmi kötődés alakuljon ki bennük. A MAVIR előszeretettel támogatja ezért a Szakkollégium olyan kezdeményezéseit, mint a diplomaterv pályázat, és örömmel jutalmazza az abban kiváló eredményt elért diákokat. Szakmai mentorokat, szakdolgozati bírálókat, gyakorlati helyet biztosít annak érdekében, hogy a szakkollégium tagjai elhelyezkedési lehetőségét szélesítse, munkába állásuknál betanulási idejüket rövidítse.
A MAVIR Zrt. az energiaszektorban betöltött helyénél fogva fontos feladatának tekinti az iparág pozitív imázsának ápolását, jövőjének alakítását. Az Energetikai Szakkollégiumot olyan partnernek tartjuk ehhez, amely múlt és jelen tiszteletét az újítás szellemével egy padba ülteti."
  Tari Gábor,
MAVIR Zrt.
       
    „Alapvetően jó benyomásokat szereztem a Szakkollégium munkájáról, mindig lelkes, elkötelezett fiatalok kopogtattak valamiért, valamilyen oknál fogva, és ez összességében engem abban nagyon megerősített, hogy a szakkollégiumi mozgalom borzasztóan hasznos. A szakkollégiumnak, mint kiválósági centrumnak, a hallgatói körben elsődleges feladata egy olyan szívó-húzó hatás kifejtése a hallgatók felé, ami a klasszikus szóhasználatban példamutatás, egy ideálnak a felmutatása. Azt tartom a legkritikusabbnak, hogy az egyetemi hallgatók pozitív célokkal és tevékenységgel jellemezhető közösségben vegyenek részt, mert csak azon keresztül tudják elviselni a rájuk zúduló terheket, elvárásokat, egymást tudják lelkesíteni."
  Péceli Gábor,
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora
     

 


       „Az ESZK a legjobban működő szakkollégiumunk. Az, amelyik a legjobban látszik, a legaktívabb. Persze az energetika egyébként is mindig a politikának és az ország gazdaságának középpontjában van, de ennek megfelelően ez a szakkollégium is bizonyos értelemben már országos szerepet is játszik. Az egyetemen kívül, még nemzetközileg is látható és vannak kapcsolatai. Amikor dékán lettem, az első közszereplésem, amit elvállaltam dékáni fejjel, az Energetikai Szakkollégium által rendezett IYCE 2009 konferencia volt. Érdekes volt, rangos vendégeket hívtak meg, és nagyon jól éreztem magam emiatt."
  Stépán Gábor,
egyetemi tanár, a BME Gépészmérnöki Karának volt dékánja

     

 


     

 „Az Energetikai Szakkollégium egy remek, jól szervezett hallgatói csapat és emlékeztet  arra, amikor én diák voltam. Mind az első, mind a második tanszékvezetői pályázatomban kitértem arra, hogy a Szakkollégiummal erősíteni kell a kapcsolatokat, illetve jó színvonalon fent kell tartani. Kölcsönösen tudjuk egymás tevékenységét segíteni és az energetikus társadalom és energetikus szakemberek körében a mi hallgatóink beágyazódásának egy nagyon jó módja ez. Az első szerep, amit az oktatásban is megpróbálunk megfogalmazni, hogy a mérnökké válás folyamatában folyamatosan fel kell ismerni a társadalommal szembeni kötelezettségeket. A Szakkollégium a saját maga rendezvényeivel, ahol elismert ipari szakemberek tartanak előadást, hozzásegíti a hallgatókat ahhoz, hogy lássanak olyan pozitív példákat, amit követniük érdemes, akár a pillanatnyi gazdasági helyzet figyelmen kívül hagyásával. A pozitív példát könnyebb követni és jó szívvel lehet rágondolni. A másik szerep, hogy a hallgatók számára magas színvonalú, érdeklődő, tanulmányokon túlmutató ismereteket mutat. Ezáltal azok a hallgatók, akik kevésbé motiváltak a tanulásban, de részt vesznek a szakkollégium munkájában, talán hamarabb felismerik azokat a részleteket a tanulmányokban, melyek unalmasnak tűnnek, de mégis kiderül, hogy meg kell tanulni, mert a magas színvonalú műszaki megoldásokhoz szükség van azokra az ismeretekre is. A társadalom számára a Szakkollégium publicitása és megjelenése azt is mutatja, hogy a mai egyetemi ifjúságnak egy jelentős szegmense tényleg komolyan gondolja, hogy értelmiségi szerepre készül és az ezzel járó feladatokat már hallgató korában is gyakorolja."

  Gróf Gyula,
egyetemi docens
     



    „A megalakulás óta nagy-nagy örömmel követem a Szakkollégium munkáját, és komoly elégedettséggel tölt el, hogy ez ennyire szépen a saját lábára állt. Azok a kollégáim, akik nap mint nap találkoznak a Szakkollégiummal, mindig nagyon kellemes és megnyugtató, biztató hírekkel szolgálnak. A Szakkollégium örvendetes és nagyon szép fejlődésen ment keresztül. A feladata lehet, hogy emelt fővel és nyitott szemmel járó energetikusokat képezzen; abszolút öntudatos, nagyon jól felkészült és a szakmára büszke embereket, akik olyan technológiákat állítanak elő, amelyekkel a jelenleg fenyegetőnek látszó problémákat meg lehet szüntetni."
 

Jászay Tamás,
egyetemi tanár

     



      „Gratulálok az ESZK valamennyi tagjának, egykori és jelenlegi vezetésének, hiszen a szakkollégium a Karon egy jelentős sikertörténet, és öröm látnom azt a lelkesedést,  amivel végzik a munkájukat és megünneplik a 10. évfordulót. További sikeres működést, örömet a szakmai előmenetelükben és mindehhez jó egészséget kívánok!"
  Penninger Antal,
egyetemi tanár, a Magyar Energetikai Társaság volt elnöke
     



      „Az eltelt évek alatt mindannyiuk személyében felelősséggel gondolkodó, aktív közéleti munkát vállaló fiatalokkal találkoztam! Mint az idősebb generáció tagjának, jó volt látni és hallani a munkájukról szóló személyes beszámolót, a hitet, a tenni akarást, az eredmények feletti büszkeséget.
Jó kis csapat dolgozik Önöknél a Szakkollégiumban és szerencse, hogy munkájuk töretlen a személyi változások mellett.
Köszönöm, hogy lehetőségem volt a közös munkára, mely folytatásához mindannyiuknak jó egészséget, eredményes tanulást és boldog magánéletet kívánok!"


  Kecskés Mária
MVM ERBE Zrt.